Skip to main content
Background image

Imre Tamás, a zsűri elnöke

„A fényképezés és az alkotás mindig része volt egész életemnek. A természetfényképezés már gyermekkoromban magával ragadott. Hatéves korom óta járom a természetet. Számomra a természet nagyszerűsége, szépsége mellett mindig fontos volt azt megmutatni, mennyire sérülékeny ez a világ, és össze kell fognunk természeti környezetünk megóvásáért. A jó természetfotós sokat tehet e szemlélet megalapozásáért. Ez még akkor is megéri, ha a természetfényképezés nem egyszerű feladat, sok lemondással jár együtt, és fáradhatatlan kitartást is igényel. Ezért járok általános és középiskolákba vetítési programjaimmal, hogy segítsem az ismeretterjesztést és a környezeti nevelést. Ez nagyon fontos, hiszen országunk rendkívül gazdag madárpopulációja világszínvonalon ismert.
Az első nagy szakmai kiugrást és országos ismertséget a FotoArt magazinnak köszönhetem. 2003-tól kezdve dolgoztam a magazin főmunkatársaként, egy évvel később saját fotóiskolát indítottam Fotó Oktatás fotóiskola néven. Kezdetben profi természetfotó kurzusokat vezettem, mára a kortárs és alkotó fotográfia, művész fotográfia, tánc fotográfia, stúdió, portré és természetesen a természetfotográfia területeit is átölelik fotótanfolyamaim. Tulajdonos, főszerkesztőként 2009 májusában elindítottam a világ minden tájáról olvasható Természetfotó Magazin.hu és Nature Photo Magazine.com digitális fotó magazinokat.

Mára tudatosult bennem, hogy nem az számít mennyi sikert értél el, hanem hány embernek tudtad átadni azt a szemléletet és fotográfiai tudást, amit képviselsz. Számomra az a közel 10.000 fotós, akinek megváltoztattam az életét, átformáltam a szemléletét és megtanítottam a fotográfia tiszteletére és szeretetére, a legnagyobb büszkeségem!”

--

Imre Tamás Nikon nagykövet, EFIAP fotóművész közel 550 művészeti alkotása, több mint 300 kiállításon sikeresen szerepelt. A nemzetközi pályázatokon fényképeiből 44 alkotása kiemelkedően díjazott és ebből 22 fődíjazott lett.
A FotoNatura Hungary természetfotós klub tagjaként 2003-2007-ig számos hazai MAFOSZ és nemzetközi IFWP pályázaton sikeresen vett részt. A sokféle elismerés közül a 2004-es International Federation of Wildlife Photograpy pályázat első díja adta meg számára az első lökést. A 2006-os Pannónia dia Szalon-on minden díjat elnyert. Egyéni első, kollekció első és csoportos első díjakat is kapott. A fotográfia különböző területein is jó eredményeket ért el, így Nature, Wildlife, Landscape, Photo Journalist, Nude és Monochrome kategóriákban indította fotóit.
Kisebb kihagyással 2009 elejétől ismét megméretteti képeit PSA és FIAP pályázatokon, fotóival már több első és fődíjat is nyert, így világszerte megismerhették fényképeit. Sőt 2009 elején Ausztráliában A FIAP AV diaporáma bajnokságon, elnyerte a világ legjobb (Warrioirs of the Wild) diaporáma fődíjat is.


Tagságok - több fotográfiai szervezetben is vezető tisztséget tölt be
A 2005-ben megalakult Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesületének elnöke
2017 óta Nikon Magyarországi nagyköveteként Nikon PRO fotográfusként dolgozik

Image
Imre Tamás
Contact:
Birdo Team
Email: info(at)birdphotocontest(dot)eu


Missziónk