1896
Ökörszem (állat, Anothura troglodytes L, Troglodytes parvulus Koch.), némely vidéken csaláncsattogtató), az éneklő verébalkatúak rendjébe, a Timalidák családjába tartozó madárfaj.
Háta rozsdabarna sötétebb haránt vonalakkal, szemein keresztül barna sáv húzódik, torka fehér, hasa világos rozsdabarna, a középső szárnyfedő tollak végén fehér folttal. Csőre vékony, oldalt összenyomott, szárnyai rövidek, lekerekítettek, 10 elsőrendü evezőtollal, melyek közül a 4-ik és 5-ik a leghosszabb. Csüdje hosszu és táblás. Hossza 10, szárnyhossza 4,5, farkhossza 3,5 cm.
A királykával (l. o.) együtt hazánk és Európa legkisebb madara. Állandó helyet változtató madár, mely egér módjára bujkál a legsürübb farakásokon és bozótokon keresztül, folytonosan az eledelét tévő rovarokat keresve. Európán kivül még Kis-Ázsiát, Észak-Afrikát is lakja.
Fészkét a fára vagy a földre, fa- és földnyilásokba, lyukakba rakja elrejtve. Ápr.-juliusig költ. 6-8 fehér, barnaveresen pettyes tojást rak, melyeket a szülők közösen 13 nap alatt költenek ki; a fiatalok sokáig maradnak a fészekben, fészeklakók. Fogságban nem igen tartható. Hasznos madár. Címszó a Pallas nagylexikon 1896-ban megjelent 1065 oldalas XIII. (Nemes ág–Pillér) kötetéből.
1901
Hasznos. Az ökörszem Egyéb neve nincsen. (Troglodytes troglodytes L.)
Leírás. Nem csak a magyar földnek, hanem az egész világrésznek, t. i. Európának legkisebb madara, nem is akkora mint az ökör szeme; mindössze öt grammot nyom. Színe szerint nem sok leírni való van rajta s elmondhatjuk, hogy cserbarnás, szépen rovott sötétebb és sűrűn álló csíkokkal; szemöldöktája, torka és begye világosodó. Kurta farkinczájának tollai különösen sűrűn és szépen vannak róva. Csőröcskéje egy kicsikét íves, finom, tűhegyes; lába aránylag erős, barnás.
Fészke levágott ágak rakásában, gyökerek között, néha elhagyott erdei kunyhók alkalmas zugaiban és átbúvót alkotó odvakban áll; aránylag igen nagy, tágas bebúvóval. Kivülről száraz lombból és ágacskákból; beljebb mohaszövedékből, legbelűl roppant sok, de simára illesztett tollból való. Fészekalja hat, ritkán nyolcz apróka, fehér és finoman, vérvörösen szeplőzött tojásból áll.
Élete módja. A legkisebb, de a legelevenebb madárka is, mely bizalmában, különösen télen, nagyon közel férkőzik az emberhez és szédületes surranásokkal búvja az ölfa hézagait. Mindég csak pillanatokra látható és ekkor mindig felállított farkinczájával, hirtelen mártogatásaival és eliramodásával még a legmogorvább embert is valahogyan gyönyörködtetheti. A legsűrűbb, legtüskésebb kökényesen át úgy surran, mint a legsebesebb egér, és alig hogy az egyik oldalon eltünt, már ott van a tulsó oldalon; majd köd előttem, köd utánam, mint a nyíl, úgy röpül a szomszéd sövénybe, melynek fonása szinte elnyeli; de nem birja messze, és ha a sík mezőre szorúl ki, besurran biz ő még az egérlyukba is.
Tápláléka a legparányibb és legrejtettebb életű rovarvilág; apró pókocskák, picziny hernyók, a legkisebb álczák, nyugvó bábok, a melyeknek felkutatásában nagyon ügyes és ernyedetlen. Télen-nyáron kitart nálunk.
Ennek a parányiságnak is van ám éneke, még pedig oly erős, a minőt nem is várnánk. A ki nem ismeri, keresi a madarat, a melytől ered, és elcsodálkozik a piczi művészen; az ének a kanáriéra emlékeztet és mindig szabadon ülve hallatja. Nem sok van, minden kiméletre méltó. In: Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról, 1901
2023
Nevéről: a latin szaknyelvi Troglodytes troglodytes jelentése üreglakó, ami egyértelműen jelzi, ez a kis madár szívesen fészkel üregekben, sziklavájatokban, fák odvában. A magyar ökörszem valószínűleg tükörfordítással jött létre a német Ochsenäugleinből, több más nyelvben is ez az elnevezése. Egyértelmű, hogy a név a madár méretére utal. Erre az igen markáns jellemzőjére más elnevezései is alapoznak. Hívták diómadárnak, Turkesztánban használatos „egy falat” jelentésű neve. Az ökörszem feltűnő tulajdonsága a hihetetlen mozgékonysága, nem véletlen, hogy Erdélyben a ficánkol igéből képzett szóval, ficánkának nevezik.
Hangja és repertoárja: ki sem néznék termetéből erős hangocskáját. A hím olykor 90 decibellel zengeti énekét, ami akkora zajt jelent, mint egy gyerekekkel zsúfolásig telt játszóház hangkavalkádja. Ennek ellenére kellemes az éneke. Váltakozó, tisztán csengő szólamokból áll, a vége felé elhalkuló trillává alakul, amit mintegy refrénként megismétel. Hallgassák meg, kedves élmény! Mint Herman Ottónál is olvashattuk, a kanári dalára emlékeztet.
Fészek és szaporodás: a fészkét mindig védett, nehezen észrevehető helyre építi, partoldalba, sűrű bokrokba, folyondárok indái közé, csupa olyan terepre, ami a nála nagyobb ellenségeinek nehezen megközelíthető. A fészket a hím egyedül rakja, ám rögtön kettőt, hármat is, amelyek közül a tojó választ. Évente kétszer költ a tavasz és nyár vége közötti időszakban. A fészekalja általában 6-8 fehér, helyenként piros pöttyökkel szórt tojás. A kotlási idő rövid, 14-16 nap és az utódok ugyanennyi idő alatt nőnek fel és röpülnek ki. Mindkét szülő részt vesz az etetésükben.
Ökörszem a kertünkben: nem lehetetlen, hogy kertünket egy ökörszem látogassa, ám ehhez ökörszembarát etetőt kell építenünk. Hogy ez pontosan milyen, arról részletesen olvashatnak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalán. A bokrok között kell a talajetetőt elhelyeznünk, hiszen ennek a madárkának ez a természetes közege.
2023. február