Műanyaggal nem igazán dolgoznék soha, azzal csak a baj van
Birdo: Miért lettél formatervező?
Galavits Mátyás: Már gyerekkoromban szerettem kreatívkodni. A körülöttem lévő alkalmatlan tárgyak mindig zavartak, ezeket igyekeztem átépíteni, hogy úgy működjenek, ahogy én szeretném. Amikor elkezdtem kerékpározni, sokszor azt éreztem, hogy szívesen megépíteném magam a pályát. Középiskolába művészeti suliba jártam, grafikát tanultam. Bár alapvetően szerettem rajzolni, ez kevés volt nekem, nem fogott meg igazán. Csomagolásokat, meg térbeli dolgokat akartam tervezni. Valamelyik nyáron aztán megismerkedtem egy sráccal, aki formatervezést tanult a MOME-n. Vele beszélgettem a hiányérzetemről, ő vetette föl, hogy mehetnék formatervezés szakra. Nem tudtam, hogy ilyen egyáltalán létezik, de nagyon megtetszett, a srác pedig segített felkészülni az egyetemi felvételire. Ez elég komoly a MOME-n, portfoliót kell vinni különböző munkákból.
B: Miket vittél?
GM: Leginkább előre kiírt tervezéseket készítettem. A legnagyobb, ami saját indíttatásból indult, az egy szétszedhető és újra összerakható ukulele volt, aminek így más lett a hangzása. Ezt a tervet otthon valamennyire megvalósítottam, de egy vésővel és fűrésszel ez csak barkácsolás volt, nem is sikerült igazán jól, viszont működött, ez pedig tovább motivált.
B: Volt a családban valaki, aki ösztönzött erre a pályára?
GM: Teret és lehetőséget adtak nekem. Volt otthon műhelyünk, voltak eszközeink, és sosem mondták, hogy ne csináljam. Ha a szobámban például az asztalomat át akartam alakítani olyanra, amilyenre én szerettem volna, nem mondták, hogy ne tegyem.
B: Végzés után mihez kezdtél? Milyen csapatba kerültél?
GM: Már az egyetem alatt elkezdtem dolgozni. Az első munkám egy NeuroLeet nevű projekt volt másodéves koromban. Megrendelésre kellett egy tárgy, amit a tervezői kitaláltak, meg is csináltak, de valahogy többszöri próbálkozással sem sikerült igazán jól a design. Ekkor kerestek meg engem. Az eszköz egy gamereknek szánt elektronikai készülék, ami az agytevékenységet, a stresszszintet, a pulzusszámot méri, és ezekről visszajelzést ad a játékosnak, aki ennek segítségével egyre jobbá válhat. A készüléket a fejhallgatóra akarták rögzíteni. Itt adódott a nehézség. Meg kellett felelnie a funkciónak, kényelmes, de egyben látványos, tehát a gamerek számára vonzó kellett, hogy legyen, ráadásul stabilan a fejtetőn kellett maradnia. Ez volt a kihívás.
GM: Az évek alatt több kisebb projektben vettem részt. Közülük az egyik régebb óta zajlik és ma is működik: Veszprémben gyerekfoglalkozásokat tartunk. A DEMO Egyesületnek van egy STAMP névre hallgató projektje. A feladatom az, hogy egy konkrét tárgyat megtervezzek, amit a foglalkozáson részt vevő gyerekekkel háromszor négy óra alatt meg tudunk csinálni úgy, hogy ők képesek legyenek erre, örüljenek neki, és egy valós, működő tárgy létre is jöjjön a végén. Ez legutóbb egy roller volt.
GM: Berta Barna végzett formatervező hozta létre a DEMO-t, ebben a programban egyetemi hallgatók, oktatók és végzett tervezőművészek dolgoznak együtt a tervezés, a kétkezi alkotás és a design területe iránt érdeklődő gyerekekkel. Lényegében minden MOME-s képzési terület képviselteti magát, van textiltervezés, építészet, formatervezés, film, animáció. Fix helyszínünk nincs, mindig felvesszük az anyagokat egy bizonyos helyen, és elmegyünk egy másik helyre, ahol a workshopot tartjuk.
GM: Most egy EU-s szolidaritási projekt csapatában is dolgozom, ez a KertBent. Rövidesen látható lesz az eredmény. Az egész projekt arculatán túl, ezt többekkel együtt alkottam meg, beltéri gombatelepeket terveztem, hogy laskagombát lehessen termeszteni iskolai keretek között. A lényeg, hogy a gyerekekkel megismertessük a biodiverzitás fogalmát, és kicsit fenntarthatóbb gondolkodásra neveljük őket. Ebben a csapatban öten vagyunk, csupa kreatív ember. Én vagyok az egyetlen, aki művészeti irányból jött. A gyerekekkel együtt elültetjük a gombákat, és ők végig meg tudják figyelni, ahogy növekednek. Úgy kellett optimalizálni a rendszert, hogy 2-3 gyerek tudjon egy dobozba gombát ültetni, de mégis egy egész legyen az összes gyerek doboza. Március környékén megyünk az első iskolákba.
B: Van-e olyan álmod, tervezési terved, amit még nem sikerült megvalósítanod?
GM: Igen. Több évig kerülgettem egy témát. A kerékpározás nálam hatalmas sport. Nagyon sokáig mégsem gondoltam a kerékpárra, mint megtervezhető tárgyra. A szakdolgozatomat már a kerékpártervezésről, azon belül a hegyikerékpárról írtam. Iskolai keretek között úgy alakult, hogy nem tudtam ezzel hosszabban foglalkozni, mert a témakörök nem úgy adták magukat.
A mi egyetemi éveink többsége a COVID-időszakra esett. Emiatt nekünk a kivitelezés rész sok esetben elmaradt. Csak egy tárgyat tudtam az egyetemen létrehozni, egy sajtprést. Általában persze nem is elvárás, hogy egy kész, működő tárgyat tervezzünk. Inkább makett szinten kell olyat csinálni, ami esztétikájában mutatja meg a tárgyat, és egyet, amin a működése látható. Egy teljesen működő tárgyat az egyetemen nem nagyon hozunk létre, mert kevés rá az idő.
Bárhogy alakulnak majd a dolgaim, azt nagyon szeretném kipróbálni, hogy tudok-e kerékpárokat tervezni. A MOME előtt a kerékpározás tette ki az életem nagy részét.
B: Hogy kezd ehhez a tervező? Bejelentkezik egy kerékpáros céghez, hogy itt vagyok formatervező, terveznék nektek? Vagy saját magad megépíted?
GM: A kerékpár megépítése hatalmas vállalkozás, rengeteg szempont van. Amikor a rollereket terveztem, akkor értettem meg ezt igazán. Esztétikailag megtervezni egy kerékpárt, hogy az jól nézzen ki, azt papíron meg lehet csinálni. Ezt el is kezdtem mostanában. Viszont mindenképpen szükséges először gyakornoknak jelentkezni egy céghez, erre már ki is néztem Németországban egy céget, YT a nevük, és a főtervezőjük egy magyar srác. Ott szeretnék próbálkozni.
B: Nem könnyű valamit a semmiből létrehozni, egy gondolatot formába önteni. Mégis nekem az tűnik a nehezebbnek, amikor a tervből a tárgyat meg kell alkotni. Megtalálni hozzá a megfelelő anyagokat. Honnan van anyagismereted, honnan tudod, mit hol tudsz beszerezni?
GM: Ezt sajnos nem nagyon tanultuk az egyetemen. Azt mondták, hogy azért, mert nem akarnak minket korlátozni. Az egyetem javaslata, hogy működjünk együtt egy mérnökkel, aki ebben segít. Az előnyöm ezen a területen, hogy korábban dolgoztam olyan műhelyben, ahol tényleg volt fa, fém, amivel elkezdhettem kísérletezni, lényegében játszani. Már kiskoromban be mertem indítani a köszörűt, és odatenni a fémet. Kiderült, hogy a fém felforrósodik, adott esetben eltörik, tehát megtapasztaltam, hogyan reagál. A tervezés során amint felmerül egy anyag, hogy azzal dolgozhatnánk, akkor először minden elolvasunk róla: mik a tulajdonságai, milyen lehetőségeink vannak vele, milyen formában, kiszerelésben létezik, hogyan lehet megmunkálni, érdemes-e úgy megmunkálni, ahogy szeretnénk. Az egyetemen azt nagyon jól megtanították, hogyan kutassunk, hogyan nézzünk utána dolgoknak, anyagoknak. Ha az információhoz gyorsan hozzá tudunk férni, akkor gyorsan haladunk a tervezéssel. Érdemes mérlegelni: lehet, hogy egy anyaggal meg tudnánk csinálni a munkát, talán sokkal jobban nézne ki, de nem lennénk kész vele. Ilyenkor más megoldás kell, majdnem ugyanolyan anyagot kell találni, ami viszont több szempontból sokkal jobb. Ebben a labirintusban kell mozognunk, és ebben nagyon jó, ha nem egyedül dolgozol, mert ha ragaszkodnál valamihez, a másik fel tudja tenni a kérdést: biztos, hogy ez a legjobb út? Nincs jobb lehetőség? Nem lehet, hogy egy másik anyagból sokkal jobban működne?
B: Van-e kedvenc anyagod? Gondolom nem minden műhely optimalizált minden anyagra.
GM: A műhelyek többsége fára vagy fémre optimalizált, vagy textilre, bár én textillel még nem dolgoztam. Alapvetően fával szeretek dolgozni, iszonyatosan szeretem a fát. A másik pedig a fém. Talán ezért is lett fa és fém a Birdo díjtárgy. Sokféle fa van, szinte bármit meg lehet belőle csinálni, könnyen megmunkálható. Szeretem azt is, hogy természetközeli, szeretem az illatát, és tudom, hogyan reagál. Műanyaggal nem igazán dolgoznék soha, azzal csak a baj van.
B: Milyen ágai vannak a formatervezésnek, és ezek közül hozzád melyik áll a legközelebb?
GM: Három részre osztjuk általában. Az egyik az autó és a mobilitás, aztán vannak a bútorok, illetve az egyéb tárgyak. Ezeken belül rengeteg felé lehet még osztani a dolgokat. Amit a legkevésbé tanultam az a mobilitás és az autótervezés. A bútorirányzattal foglalkoztam, illetve a workshopok alatt sokszor kellett úgy terveznem bútort, hogy az működőképes legyen. Volt például egy táborunk, ahol a gyerekekkel közösen egy hét alatt meg kellett tervezni és kivitelezni több mint tíz széket úgy, hogy mindenkinek elbírja a súlyát. Ilyen téren stabilabban érzem magam. A tárgyak területe igen komplikált. Elektronikai eszközzel már többször is volt dolgom.
B: Megtervezted a Birdo Az év madárfotósa díjtárgyát. Hogyan épül fel egy formatervezési folyamat?
GM: A suliban nagyon valóságközeli módon dolgoztunk, csak a megrendelőink a konzulenseink voltak. Feldobtak egy témát, hogy mit kell csinálni, és ugyan úgy visszajártunk hozzájuk konzultálni, mint egy piaci megrendelés esetén tesszük. Mindent úgy csináltunk és gyakoroltunk, ahogy a való életben kell csinálni. Nem szeretek egyedül dolgozni, mert néha nem veszek észre valamit, amit csapatban el lehet kerülni. Most Lajos Tomival dolgoztunk, az egész folyamat alatt nagyon jól kiegészítettük egymást. Én a kivitelezésre koncentráltam, meg arra, hogy a tárgy mondanivalója rendben legyen. Tomi nagyon erős esztétikában, nagyjából ugyan azokkal a skillekkel rendelkezünk, csak a folyamatban kicsit máshogy pozícionáltuk magunkat.
GM: Alapvetően úgy kezdtünk, hogy rengeteg dolgot megnéztünk, madarakkal, madárfotózással, az egész témával kapcsolatban. Megismerkedtünk a Birdoval, hogy mi a mondanivalója, mit szeretne átadni. Először úgynevezett moodboardokat készítettünk. Összeszedtünk témákat és izgalmas részleteket, és aköré építettünk dolgokat. Például a fészek esetében kerestünk építészeti alkotásokat, textiltervezéseket, amelyek a fészekhez valahogyan kapcsolódnak, ezek közül választottunk ki párat, és összeraktunk egy moodboardot. Volt egy másik irányunk is, ez a madárrajok vonulása, az a sok fekete pont, ahogy kiadnak egy mintát, nagyon inspiráló volt a számunkra.
GM: Végül a fészek irányba mentünk tovább, ezt a motívumot kellett valahogy a tárgyba beemelnünk. Ez hosszú gondolkodási folyamat volt. Terveztünk valamit, nem tetszett, elmentünk sétálni, visszamentünk, újra nekiugrottunk, rajzoltunk, így egyre közelebb kerültünk ahhoz, hogy egy ilyen bonyolult szerkezetet hogyan lehet egy esztétikus, egyszerű díjtárgyba beemelni. Ezt ismételtük mindaddig, míg úgy nem éreztük, hogy működőképes.
B: Számunkra nagyon inspiráló volt, hogy nem feladatként tekintettél a munkára, legalább is nem éreztetted velünk. Olyan volt, mintha saját magadnak terveznél. Mit szerettél benne a legjobban?
GM: Több dolgot is. Láttam, hogy nektek fontos. Ti tényleg a sajátotoknak érzitek, hiszen az is, és ez átragadt rám. Nem az volt, hogy van itt egy nagy cég, amelynek kell még egy tárgy, ami jól működik, hogy eladható legyen. Éreztem, hogy tényleg szépnek kell lennie, mert látom azokat az embereket, akik majd használják, akiknek fontos, hogy szép és jó legyen.
Nagyon jól haladtunk a tervezéssel. Minden az előírásoknak megfelelően haladt. Nekem még nem is volt ilyen. Minden ment, ahogy kell. Ötletgyűjtés, előzetes tervek, koncepcióválasztás. Mindegyiket jónak találtunk, nem éreztük soha a tervezési folyamat alatt, hogy baj lenne, hogy nem tudjuk, hogyan lépjünk tovább, nem éreztük, hogy hiányzik belőle valami. Végig olyan ötletek jöttek, aminek nagyon örültünk. Többször írtunk egymásnak: ó, ez nagyon király lesz! Tetszett nekünk, jól haladtunk, jó volt Tomival együtt dolgozni.
B: Maradt-e hiányérzet ezzel kapcsolatban bennetek?
GM: Volt rá időnk, de utólag visszanézve, a kivitelezésre kellett volna kicsit több idő, jobban kellett volna erre optimalizálni. Kellett volna egy állandó műhely, ahol minden folyamatot végig lehet vinni, ahol akkor lehet dolgozni, amikor akarunk. Az, hogy nem volt ilyen saját műhelyem, ez kicsit megnehezítette a dolgokat. Sokszor otthon az ágyamban reszelgettem a tárgy éleit. Nyilván nem ott csináltam az egész tárgyat, de amihez nem feltétlenül kellett volna műhely, azt hazavittem, hogy haladjunk.
B: Frissen végeztél. Hogy lehet egy formatervezőnek szinten tartania a tudását és képben maradni a trendekkel.
GM: Tájékozottnak kell lenni. Vannak meghatározó designoldalak és stúdiók, brandek, akiket érdemes követni. Ők valamilyen szinten diktálják a trendet. És beszélni kell erről másokkal: neked ez tetszik vagy nem, mit gondolsz róla. Az egyetem alatt alakítottunk egy csoportot, sokat gondolkodtunk azon is, hogy alapítunk egy stúdiót. Ebben a szűkebb közösségben folyamatosan beszéltünk egymás tervezéseiről és külsős tervezésekről. Ebből lehet a legtöbbet tanulni és fejlődni. Nem elég megnézni, utánaolvasni, jó ezt megbeszélni másokkal.
B: Iparosnak vagy művésznek tartod magad?
GM: Ez inkább a mérnök és művész közötti kérdést veti fel. Maga a formatervezés iparművészet. Nem vagyok jó matekból, nem tudom a mérnöki tervezést elvégezni, nem tanultam, és nem is értek hozzá. A művészek között viszont inkább mérnök, iparos vagyok. Miközben nagyon sokan arra gondolnak, hogy egy tárgy skicceken hogyan néz ki, hogy magát a tárgynak a kinézetét adják el, én inkább arra koncentrálok, hogy a működésben legyen innováció, valami új megoldás. Ezt a kihívást szeretem igazán, azt, hogy hogyan működik.
B: A helyeden vagy-e most?
GM: Szabadúszóként több projektben benne lenni, több csapattal együttműködni alapvetően nagyon szeretek. De hiányzik belőle a keretrendszer és a biztonság. Tudom, hogy a mostani projekt, amiben benne vagyok, mikor fog lejárni, de nem tudom, hogy onnantól mi lesz. Nem tudom, hogy az adott munkából kapok-e újabb projektet, lesz-e hova továbbhaladni. Sok esetben a formatervezési projektek véget érnek a tárgy megszületésével, nem kell új tárgyat tervezni általában. Ritka, hogy vissza tudok menni egy csapathoz. Egyelőre a freelancerkedés van, de utána nagyon szeretnék stúdióhoz kerülni, mert ott nagyobb tervezői közegben lehetne dolgozni. Ott, ha egyedül csinálsz egy tárgyat, akkor is ott vannak a többiek, és meg tudod velük beszélni. Ez vonz és persze a biztonság.
S.Takács Zsuzsanna
2023. március 3.
--
A Birdo díjtárgyról
A Birdo díjtárgyában egyesül az emberek mesterséges és a madarak természetes világa. Ez anyaghasználatában is megmutatkozik; a hideg ipari fém mint objektív, a meleg fa pedig fészekmotívumként jelenik meg. A trófea mint portál is funkcionál, amely visszahozza a fénykép megalkotásának pillanatát a fotós szemszögéből.
Tervezők
Galavits Mátyás formatervező
Lajos Tamás formatervező
