„Egy sikeres pályázónak sok fotót el kell rontania előbb”
Imre Tamással, a zsűri elnökével beszélgettünk arról, mi mindenre kell figyelni a nevezésnél - 2. rész
Birdo Team: Lehet-e előre tudni egy zsűriről, hogy milyen képeket fog inkább magasra értékelni?
Imre Tamás: Minden pályázó tud ezzel kicsit taktikázni. Többen úgy gondolják, hogy ők jó helyzetben vannak, mert ismerik a zsűrit, tudják, hogy milyen fotókat készítenek a tagjai, így egyszerűen hasonló fotókkal érdemes pályázniuk. Ez nagyon nem jó megközelítés. Mondjuk esetünkben például Szekeres Levente rendszeresen fotóz ragadozó madarakat, ezért a pályázó azt gondolhatja, ha ő is egerészölyv fotókat küld, az Leventének tetszeni fog. Úgy gondolom, ennek pont az ellenkezője jön be inkább! Ha mondjuk olyan madarat küldesz be, amit Levente nem nagyon szokott fotózni, például verebeket, de egy különleges szituációban, mondjuk egy csapat madár felröppenését, és ő olyat még nem fotózott, akkor arra vélhetően magasabb pontszámot fog adni.
BT: Tehát meg kell lepni a zsűrit?
IT: Igen. Persze érdemes megnézni, hogy a zsűritagoknak milyen fotóik vannak, mert akkor tud a pályázó olyan képpel nevezni, ami újdonság lesz a zsűrinek. Mondok másik példát, egy nem madaras fotókkal kapcsolatosat. Sikerült egy külföldi fotópályázaton egy gyönyörű nőről készült fotóval nyernem. A nő egy fehér, fátyolszerű anyagot visel magán, nem meztelen, de mégis olyan hatása van a képnek. Keleten a fehér a halál színe, a fotósok ezért félnek keleti pályázatokra ilyen jellegű képet küldeni. Én másképp taktikáztam, és rögtön első lettem vele. Más volt, mint amit megszoktak.
Az Aero predatort sem északi országba pl. Norvégiába küldtem fotópályázatra, hanem szintén keletre, Indiába, Kínába, Japánba, délre, Olaszországba, Szerbiába, Ausztriába és más földrészekre, Amerikába, Afrikába, ahol egyszerűen imádták. Ott is vannak természetesen sasok, de ilyen kék tengerrel, ilyen háttérrel és fényekkel újdonság volt nekik. A mozdulatban és a szép esztétikai élményben volt a lényeg.
Nekünk Magyarországon például teljesen megszokott a gyurgyalag, már meg sem rebben rá a szemünk, de ha egy ilyen gyurgyalag fotót elküldesz Indiába, Amerikába, ott rajongani fognak érte. Ez is számít.
BT: Említetted, hogy fotós ismerőseid érdeklődtek a pályázattal kapcsolatban. Miket kérdeztek?
IT: Sok olyan kérdés volt, amire a válasz benne van a kiírásban, csak elveszett számukra a sok információ között. Például, hogy nevezhetnek-e olyan fotóval, amit már más pályázatra beküldtek.
A Birdo Az év madárfotósa egy nagyon nyitott fotópályázat, kevés benne a kötöttség, nincs sem időbeli, sem életkor korlátozás. Ez jó, hiszen megszámlálhatatlanul sok fotópályázat van a világban, lényegében lehetetlen lenne ellenőrizni, hogy valaki pályázott-e, esetleg nyert-e már egy adott képpel valahol. Nálunk pályázhatnak olyan fotóval, ami már máshol bizonyított, esetleg mellé téve újabb fotókat is, vagy akár csupa még ismeretlen képpel, mert a meglepetés ereje valóban fontos. A különleges fényeket, különleges fajt, a szép mozdulatokat, a nem megszokott kép kivágásokat, izgalmas akciókat, ötletes megoldásokat mind magasra értékeljük.
Egy zsűritagnak sok száz, néha sok ezer fotót kell végignéznie, így mindössze 3-4 másodpercünk van egy-egy fotóra az értékelésnél. Ami azonnal nem fog meg minket, aminek nincs átütő ereje, nem kap sok pontszámot. Javaslom, hogy a pályázó kategóriánkként tegye ki a monitorra egymás mellé azokat a fotókat, amelyekkel nevezne, amelyek közül választana, csukja be, majd nyissa ki a szemét, és nézzen rájuk. Amelyik azonnal megragadja a figyelmét, na azzal kell nevezni! Amin gondolkodni kell, hogy mit is ábrázol, az kevésbé jó. Vagy teszteljék a családtagokkal. Van egy kép, tetszik vagy nem, esztétikai élményt nyújt vagy sem. Ez a lényeg.
BT: Hogyan lehet meglepetést nyújtani egy madárportréval?
IT: A különleges vágással, például. Ha egy emberről készült portréfotóra gondolunk, általában egy igazolványkép jut eszünkbe. Egy igazán érdekes fotó lehet olyan, ami csak a fél arcot mutatja. Az is portré. Ez a madárfotóknál is így van. Például, ha egy madár beledugja a csőrét a tollazatába és csak a szem, meg a forma látszik. Portré az is, ha a madár ül valahol és különleges a környezete. De ez is nagyon tág fogalom.
A vágás, a nézőpont, a látószög, a kompozíció, a fények hatása a környezetre és a témára nézve mind számít. Hiszen portré az is, ha egészen közel van a madár és mögötte nagylátószöggel látszik a környezet. A National Geographicnak vannak ilyen képei. Kis műteknősökre szerelt kamerával és távirányítóval mennek közel az állatokhoz. A fotós ahogy közel megy így az állathoz, és nagylátószögű objektívval lefényképezi, nagyon különleges perspektívája lesz a képnek. De ha túl messzinek ítéli meg valaki az ilyen képeket, akkor utólag is meg lehet vágni a fotót, hiszen 50%-ot engedélyez a Birdo pályázat.
Az, hogy mi van a fotón, sok mindenen múlik, technikán, időn, pénzen, szerencsén. A hozzáadott érték maga a fotós, hogy mi lesz a végén a képből, abban ő is benne van. Egy szuper kép hozzáadott érték nélkül, nekem maximum 8 pont. Akkor lesz egy kép 9 vagy 10 pontos, ha érzem a fényképen a fotós által hozzáadott teljesítményt, vagy épp a kidolgozása a képnek fantasztikus. Így lesz a 8 pontos kép 10 pontos.
BT: Úgy tudom arról is érkezett kérdés, mennyire lehet egy-egy képhez utólag hozzányúlni.
IT: Igen ez mindig egy sarkalatos pontja egy természetfotó-pályázatnak. Sokan azért véreznek el, mert nem tudják jól feldolgozni a képeiket, vagy éppen nem merik. Azt mondom, amit a szabad szemeddel láttál a helyszínen, azt nyugodtan visszaállíthatod a képeiden. Egy nyers RAW kép, fátyolos, éppen, hogy éles, kontraszttalan, nem színtelített. A nevében benne van, „nyers” fotó – azt kell visszahozni, amit a szemeddel láttál.
Sokszor azt is kérdezik, milyen szoftvereket használhatnak a kívánt hatás eléréséhez. Milyen szoftverrel nyúlhat bele a fotójába? Bármivel! Nem kell a gépben megcsinálni, nem kell az eredeti szoftvert használni! Akár több szoftvert is használhatunk a megfelelő cél eléréséhez. Vannak olyan utángyártott objektívek, amelyek nem tudják azt az élességet, amit az eredeti gyári objektívek. Lehet ezzel játszani, természetesen óvatosan. Meg kell csinálni a képet tisztességesen. Nyilván nem kell átszínezni a madarakat.
Nem ez az etikátlan, hanem ha Photoshoppal elveszel belőle valamit, ami ott volt, kiretusálod a képből, vagy hozzáteszel valamit, ami pedig nem volt ott. Például belóg a madár szemébe egy fűszál, és te kiveszed azt a madár tollazatából, na az ilyen képeket nem fogadjuk el, kivéve, ha abban a kategóriában neveztél, ahol ez megengedett, tehát a MadArtban. De nehogy valaki félreértse! A MadArt inkább kreatív képekre ad lehetőséget, amilyen a montázs, az utólagos, gépen összerakott multiexpó, a kreatív fantáziaképek madarakról stb.
Vagy például meddig lehet a szaturációs csúszkát húzni? Van, aki a pasztellt szereti, annak már túlhúzta, de van, aki a színtelítettebb fotókért rajong, annak nem húzta túl. Sokfélék vagyunk a zsűriben, ez így van rendjén. Az a kép, amelyik a jelenlegi zsűri közízlésében a legjobb, az mindannyiunknak jó kép lesz.
A képkivágásnál meg a következőt javaslom: pixelszámra kell kiszámolni, természetesen úgy, hogy a kép területe ne csökkenjen 50% alá. A területszámítás pedig igen egyszerű, és ezt már általános iskolában is tanultuk. Ha téglalapnak tekintjük a fotót T=ab.
BT: Azt látom a már érkező pályaművekből, hogy nagyon sok a jó, esztétikai élményt is nyújtó fotó. Nehéz lesz dönteni!
IT: Egy jó pályázónak sok kilométer van a lábában, és sokat kell hibáznia, mert abból lehet tanulni. Ezért nem kell megsértődnie senkinek, és elkeserednie sem, ha elsőre nem sikerül. Mert elsőre sokszor csak szerencsével sikerülnek a jó fotók. Ahhoz, hogy valaki Az év madárfotósa legyen, ahhoz nem elég egy jó kép, ahhoz sok jó fotó kell. Azért nagyon meg kell dolgozni. A jó fotón túl még jó stratégia is kell hozzá.
Alapvetően persze menni kell, csinálni kell. Érdemes természetvédelmi munkákat bevállalni, mert úgy közelebb lehet kerülni a madarakhoz, megismerni a viselkedésüket. El kell menni gyűrűzőtáborba annak, aki nem volt még. Hasznos lehet madarászokkal összeismerkedni, mert ők ismerik a fajokat, és tőlük rengeteget lehet tanulni. Ők tudják, hogy egy-egy madárfaj mikor merre jár, mit csinál.
Sok munka van egy-egy képben, ráadásul nem is érződik rajta, ezt csak mi tudjuk. Ezért van az, hogy néha megsértődünk, hogy úristen, mennyit melóztunk, végre megvan az a kép, amiért esetleg 5 évig szenvedtem, küzdöttem, majd beküldtem egy fotópályázatra, és semmi. Kiderül, hogy nem tetszik a zsűrinek. Ilyenkor az is elképzelhető, hogy amit kigondoltam, hogy majd jó lesz, mégsem volt elég a nyeréshez. Mert abban az időpillanatban, abban a pályázatban volt mellette még néhány ugyanolyan kvalitású fotó, és azokat értékelte magasabbra a zsűri.
Ez a hét tagú zsűri, ha most beküldené a képeit a Birdo Az év madárfotósa pályázatra, egyáltalán nem biztos, hogy a legjobbak között lenne. Nagyon sok minden számít. Mit tudtál abban az évben fotózni, mennyi időd volt rá. Aki ezt a fődíjat megnyeri, az biztos nem egy hétköznapi fotós lesz.
