Ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult a Birdo – Az év madárfotósa 2022 fotópályázat
Ünnepélyes díjátadóval és a nyertes fotókból összeállított kiállítás megnyitójával zárult a Birdo – Az év madárfotósa 2022 fotópályázat. A magánszemélyek kezdeményezésére indult kétfordulós fotópályázatra közel 3000 fotót nevezett be 344 pályázó. A második fordulóba összesen 462 fotót és 4 fotósorozatot juttatott be a szakmai zsűri.
A Birdo – Az év madárfotósa ma Magyarországon az egyetlen olyan fotópályázat, amelynek a madarak a főszereplői. A pályázaton hangsúlyt kapott a természetvédelem, kizárólag etikus elvek alapján fotózott képeket fogadtak el, amelyek készítése a madarakat szaporodásukban, pihenőhelyükön, vagy természetes mozgásukban nem akadályozta.
Fotót a pályázatra 2022. június 1. és 2022. július 31. között lehetett beküldeni, előzetes regisztráció után. A madárfotósok 10 különböző kategóriában versenyezhettek, nevezési díj nélkül.
A pályázat értékelését hét tagú zsűri végezte, elnöke Imre Tamás, NIKON nagykövet, természetfotós volt. Első körös döntésük eredményeként 462 fotó, valamint 4 dokumentum fotósorozat jutott a második fordulóba. Ezeket az alkotásokat a zsűri újra pontozta, így alakult ki a végeredmény. Szeptemberben közönségszavazást is tartottak a pályázat Facebook-oldalán.
A Birdo fotópályázat összesített fődíjasa, a Birdo Az év madárfotósa 2022 cím birtokosa az a pályázó lett, aki a legtöbb kategóriában helyezett pályaművet nyújtott be és összesítve a legmagasabb pontszámot érte el. A Birdo Az év ifjú madárfotósa 2022 címet az érdemelte ki, akinek az Ifjúsági kategóriába benevezett portfoliójából legalább két fotó helyezést ért el, és ezek közül az egyik az első vagy második helyen végzett. A Birdo Az év madárfotója 2022 képet a legmagasabb pontszámú képekből a zsűrielnök és a fotópályázat kiírói választották ki. Imre Tamás kiemelte, hogy számára „zsűrizés közben azok az alkotások voltak a legfontosabbak, amelyek nem csak szép és esztétikus fényképek, hanem a madarak különleges életébe is betekintést nyújtottak.”
A kiírók fontosnak tartották, hogy a fotópályázat díjazottjai méltó emléket őrizzenek a pályázatról. Ezért a Moholy-Nagy Egyetemen végzett fiatal alkotókat kértek fel a Birdo Az év madárfotósa pályázat arculatának kialakítására, valamint az első és fődíjasoknak szánt díjtárgy, illetve minden fináléba jutott fotóért adott oklevél megtervezésére. A MOME-s alkotókkal közös munka eredményeként megszületett egy olyan tárgy is, a „Veled”, ami a kiírók szerint jól tükrözi a Birdo pályázat egyik lényeges üzenetét. Legyen a résztvevők közös ügye, hogy sokakkal megszerettessék a madarakat szépségük, erejük, különlegességük bemutatásával, mert a kiírók meggyőződése, hogy így növekszik azok száma, akiknek fontos lesz a madárvédelem. Ezért a kiírók remélik, hogy a fényképezőgépek vállszíjára illeszthető „Veled”-et sokan használni fogják.
A Birdo – Az év madárfotósa pályázat szakmai támogatója a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület, médiatámogatója a Természetfotó Magazin.
NYERTESEK TELJES LISTÁJA
KATEGÓRIA DÍJAK
Portré kategória
Első hely
Litauszki Tibor: Jégvarázs
Második hely
Herpai Imre: Vonalkód
Harmadik hely
Szabó Zsolt: Rovar reggelire
Magasra értékelt fotó
Litauszki Tibor: A rigó álma
Tóth László: Habcsók
Részletek kategória
Első hely
Mánfai Bence: „Kacsaláb”
Második hely
Kovács Norbert: Csőrbe szorulva
Harmadik hely
Szabó Géza Attila: Felborzolt kedélyek
Magasra értékelt fotó
Völgyi István: Násztoll
Szerencsi Gábor: Ellenfényben
Madarak repülés közben kategória
Első hely
Horváth Tibor: A futár
Második hely
Szerencsi Gábor: A fennsík vadásza
Harmadik hely
Szabó Irma: A legyező
Magasra értékelt fotó
Szűcs Boldizsár: Angyalszárnyak
Lóki Csaba: Szellem
Madarak környezetben
Első hely
Szabó Géza Attila: Távol mindenkitől
Második hely
Li Gábor: Vihar közeleg
Harmadik hely
Li Gábor: Bepillantás az éjszakába
Magasra értékelt fotó
Tóth László: A halál pillantása
Szűcs Boldizsár: Ködös hajnal
Madarak viselkedése kategória
Első hely
Szűcs Boldizsár: Halperspektíva
Második hely
Li Gábor: Magányos mélység
Harmadik hely
Szerencsi Gábor: Potyautasok
Magasra értékelt fotó
Litauszki Tibor: Sodrásban
Kovács Norbert: Lendület
Birdo extra: Madarak alkonyi fényben
Első hely
Tóth László: Segítsééég!
Második hely
Herpai Imre: Szárnypróbálgatások
Harmadik hely
Horváth Tibor: Buborékok
Magasra értékelt fotó
Szűcs Boldizsár: Napkorong
Litauszki Tibor: Szerelem
MadArt kategória
Első hely
Koncz-Bisztricz Tamás: Gyűrűk
Második hely
Koncz-Bisztricz Tamás: Templom
Harmadik hely
Herpai Imre: Szellemkép
Magasra értékelt fotó
Aliczki Manó: Átlépett állatvilág
Kreiner Roland: Mozdulatsor
Nyitott műhely kategória
Első hely
Szekeres János: Felcinkézve
Második hely
Horváth Tibor: Amikor az ének láthatóvá válik
Harmadik hely
Bolla Gábor: Fénycinege
Magasra értékelt fotó
Szilágyi Attila: Kiskacsa vadászik
Szőke Ágoston: Mit akarsz itt, öcsi?!
Ifjúsági kategória
Első hely
Kártyás Gergő: Fecskekotta
Második hely
Kártyás Gergő: Kitűnés
Harmadik hely
Őrsi Ákos
Gyöngyök között
Magasra értékelt fotó
Mihályi Dániel: Mákonvolt
Fenyvesi Ernő: Zöld világban
Dokumentum kategória
Első hely
Aliczki Manó: Kis bagoly - nagy meló
Birdo Az év madárfotója
Tóth László: Segítsééég!
FŐDÍJAK
Birdo Az év madárfotósa 2022
Horváth Tibor
Birdo Az év Ifjú madárfotósa 2022
Kártyás Gergő
KÜLÖNDÍJAK ÉS KÖZÖNSÉGDÍJ
Különdíjak
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület különdíja
Pintér Csaba: Légivadász
Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület különdíja
Szilágyi Attila: Kiskacsa vadászik
Fatér Imre – Sas-les
megosztott különdíj
Cirkos Veronika: Gyöngyevő
Mihályi Dániel: Mákonvolt
Tata város különdíja
Aliczki Manó: Útban a templomba
Természetfotó Magazin különdíja
Birdo Az év madárfotósa 2022 - Horváth Tibor
Természetfotó Magazin különdíja
Birdo Az év madárfotója 2022 - Tóth László: Segítsééég!
Fotóoktatás fotósiskola különdíja
Birdo Ifjú Az év madárfotósa 2022 - Kártyás Gergő
Közönségdíj
Dr. Bíró Zoltán: Jégmadár
A szervezőkről
A Birdo – Az év madárfotósa pályázat három magánember kezdeményezése. A Birdo fotópályázattal szeretnék, hogy a természetvédelem fontosságának gondolata minél többekhez eljusson. Hisznek abban, hogy az, akinek lehetősége van akár csak fotókon megtapasztalni a természet szépségét, ha nem is lesz aktív környezetvédő, de biztosan nem fogja pusztítani a természeti értékeket.
Az ötletgazdák és egyben szervezők a környezetvédelem oldalának különböző területein aktívak. Awad Abdel Halim Doris korábban környezetpolitikai programokkal, ökocímkével, erdészeti támogatásokkal foglalkozott, jelenleg a klímavédelmi erőfeszítésekhez kapcsolódó illegális faanyag kereskedelem felszámolásában vesz részt. Czeglédi Andor az egyik jelentős hazai, környezetvédelem mellett elkötelezett vállalat operatív vezetője. S. Takács Zsuzsanna kommunikációs szakemberként dolgozott több környezetvédelmi ügyért, hosszú évekig egy környezetvédelmi blog szerzője volt, van tapasztalata fotópályázat szervezésében is.
A szakmai partnerekről
A Száz Völgy Természetvédelmi Egyesületet (SZVTE) 21 olyan, elsősorban Komárom-Esztergom megyében élő magánszemély hozta létre, akik fontosnak tartják a helyi természeti értékek megőrzését és a biológiai sokféleség fenntartását. Az egyesület munkája során segíti a települési önkormányzatok természetvédelmi tevékenységét, erősíti a környezettudatos szemlélet kialakulását és elterjedését. Konkrét, és jól szervezett akciókkal egyrészt ténylegesen megvalósuló, adatokkal alátámasztott, jelentőséggel bíró természetvédelmi munkát valósít meg. Ezen munkák során különös gondot fordít arra, hogy akcióiról az embereket tájékoztassa, lehetőség szerint a programokba be is vonja. Számos madár- és élőhelymentő munkájuk mellett egyik nagyszabású programjuk a 2001 óta évente megrendezett Tatai Vadlúd Sokadalom.
A Természetfotó Magazin (TFM) célja bemutatni elsősorban Európa természeti szépségeit, természetfotósait, fotós helyszíneit, de nem zárkóznak el a többi földrész csodálatos és felejthetetlen élményeitől sem. A magazin közöl írásokat az állatvilágról és tájakról, de beszámol a technikai újdonságokról érdekességekről is. A tippek-trükkök és a fotósiskola rovatok a kezdő, vagy már jártas, de tanulni vágyó fotósoknak nyújthatnak szakmai útmutatást. Elsőként a világon elindítottak egy asztro-fényképezéssel foglalkozó rovatot, mely a csillagok és galaxisok fényképezésének egyedülálló, misztikus világába vezeti be az olvasókat. A magazin munkatársai a világ minden táján állandóan a terepen vannak, hogy képekben megragadják a természet világát, így mutatják be minél több természetfotósnak és minden érdeklődőnek a megismerhetetlennek tűnő természet szépségét és egyben sérülékenységét – ez a magazin egyik fő küldetése.
1974. január 6-án 200 taggal alakult meg a Magyar Madártani Egyesület (MME), amely az eltelt évtizedek alatt Közép-Kelet-Európa legnagyobb természetvédelmi társadalmi szervezetévé vált. Napjainkban 10.000 tag, több ezer önkéntes segíti az MME tevékenységét, amely az elmúlt több mint 40 évben jelentősen hozzájárult a hazai természetvédelem megerősödéséhez is. az egyesület célja egyebek mellett a természeti értékek és a természetvédelem célkitűzéseinek megismerése népszerűsítése, a természetvédelem támogatóinak körének növelése, szemléletformálás, természetvédelmi kutatások, és védelmi programok szervezése, megvalósítása, érdekérvényesítés hazai és nemzetközi szinten, részvétel a nemzetközi természetvédelmi szervezetek munkájában.
A pályázat arculati elemeinek tervezői
Gelley Márk grafikus – Gelley Grafic – a Birdo Az év madárfotósa arculattervezője
Galavits Mátyás formatervező – a Birdo díjtárgy és a „Veled” tervezője és kivitelezője
Oszkai Virág grafikus – a Birdo oklevél tervezője
A pályázat támogatói
Best Machinery Kft. - főtámogató
Wessling Hungária Kft. - az album támogatója
Clean-Way Kft. – az Ifjúsági kategória támogatója
CarboTech Kft – a Nyitott műhely kategória támogatója
Büchl Magyarország Kft.