„A madarak világában mindig történik valami…”

Interjú dr Sós Endrével a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi és állategészségügyi igazgatójával.

Dr. Sós Endre állatorvoslással és állatvédelemmel foglalkozó szakember. 1995-ben állatorvosdoktori diplomát szerzett az Állatorvostudományi Egyetemen. 1998-ban a veszélyeztetett fajok menedzselése témában diplomázott az Egyesült Királyságban. 2003-tól a Magyar Vad- és Állatkerti Állatorvosok Társasága alelnöke, 2008-tól egy ideig elnöke. 2006-ban kisállatgyógyász szakállatorvos másoddiplomát szerzett és az EAZWV (European Association of Zoo- and Wildlife Veterinarians) magyar szekciójának képviselője, a szervezet ügyvivő testületének, az igazgatóságnak tagja lett, 2021-22-ben elnöke volt. 2010 óta Szent István Egyetem Állatorvostudományi Karán, illetve az Állatorvostudományi Egyetemen oktató. 2012-ben PhD fokozatot szerzett a „Túzok egészségtana” témakörben és DipECZM (ZHM) fokozatot Zoo Health Management témában. 2017-től a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója. 2019-től címzetes egyetemi docens.
Az interjúban legkedvesebb hobbijáról, a terepmadarászatról beszélgettünk és persze a madarakról.

Mióta játszanak a madarak fontos szerepet az életében?

Kilenc éves koromban beléptem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületbe (MME). Jártam a leges-legelső madaras suli osztályba, ami akkor a Marczibányi Téri Művelődési Központban volt – ma már országszerte működik ilyen. Teljesen véletlenül alakult így. Mint oly sok kisgyereket, engem is az állatok érdekeltek leginkább és az állatos könyvek, képek. A Keleti Károly utcában laktunk, ez azért érdekes, mert ott volt az MME régi irodája. Szép madaras képek díszítették a kirakatukat. Anyukámmal egyszer éppen a Fény utcai piacról mentünk haza, amikor szóltam neki, hogy előre szaladok, bemegyek és megkérdezem, adnak-e nekem a szép képekből. Bent nagyon kedves emberek fogadtak, elmondták, hogy ez egy madártani egyesület, ahova be is lehet lépni. Ezután elkezdtem lejárogatni hozzájuk madarakat etetni, meg segítettem az egyesületnek például a madármag kimérésében és irodai munkákban. Amikor elindult a madarászsuli, hozzám hasonló korú és érdeklődésű gyerekekkel, sokszor mentünk közös kirándulásokra. Nekem azóta ez a fő hobbim. Mindig ez érdekelt a legjobban, terepre járni, madarakat megfigyelni. Részben fotózni, de leginkább minél többféle, minél ritkább madarakat találni. Eljutni olyan helyekre, ahol madarakat lehet megfigyelni, tanulni lehet róluk. Nagyon komoly a madaras könyvekből álló könyvtáram, már gyerekkorom óta megbecsült helyük volt a könyvespolcomon. Aztán ahogy elkezdtem az állatorvosi dolgok iránt érdeklődni, akkor adta magát, hogy a madárgyógyászat kiemelten fontos lett az életemben, de természetesen más állatokkal is foglalkozom itt az Állatkertben.

Ma is aktív terepmadarász. Hogy jut erre ideje a rengeteg feladata mellett? Egyáltalán mit csinál egy terepmadarász?

A terepmadarász terepen távcsővel vagy teleszkóppal madarakat figyel meg, adott esetben adatokat jegyez fel. A terepmadarászat lehet egyszerű hobbi, amikor az ember gyönyörködik a madarakban és próbál róluk egyre többet tanulni. Nekem egykor az volt az elképzelésem, hogy jó lenne legalább heti egyszer, a hétvégén madarászni. Amikor gimnazista korunkban nem voltunk már ahhoz kötve, hogy valaki elvigyen minket, akkor az egész országot bejártuk a hasonló érdeklődésű srácokkal. Volt, hogy vonattal mentünk, volt, hogy stoppoltunk. Mindenhova eljutottunk.

Fotó: dr. Sós Endre - havasi szürkebegy
A szerző sztorija a képhez:
Nem kell feltétlenül messze utazni, Budapesten is van elég érdekesség. Ez a kép az Apáthy-sziklán készült.

Utána már egzotikus helyekre is mentem, igazából az Antarktisz kivételével minden földrészen madarásztam már. Ezek egy része valóban komoly madarásztúra volt, ami arról szólt, hogy adott menetrend szerint különböző fajokat lássunk, vagy élőhelyekre, nemzeti parkokba jussunk el. Esetleg felmenjünk olyan hegyre, ahol bizonyos magasságban csak bizonyos fajokat lehet látni. 
A madarak világában mindig történik valami, minden évszakban adódik érdekes látnivaló.

Fotó: dr. Sós Endre - búbos banka
A szerző sztorija a képhez:
2023-ban készült az Egyesült Arab Emirátusokban. Mindig szeretem a mi vonuló madarainkat télen megfigyelni, hogy mit csinálnak, amikor éppen távol vannak tőlünk.

Magyarországon is akadnak olyan madarak, amelyek csak egy-két hétig vannak itt egy évben. Ha az ember elszalasztja ezt az időpontot, akkor nem látja őket még legalább egy évig. Például május végén van a pásztormadarak beáramlása. Ekkor láthatjuk őket nagyjából egy héten át. Vannak inváziós évek, amikor nagy számban érkeznek, és akár itt is költenek, de ilyen utoljára a 90-es évek elején adódott. Ilyen nem sűrűn történik, ám mindig akad olyan év, amelyik valamelyik faj szempontjából erős.

Pásztormadár (Pastor roseus)

A terepmadarász tehát alapvetően kint van a terepen, madarakat keres és megfigyeli, nézi, szereti őket. Nálam ez gyerekkorom óta tart. Mindenki elfogadta, hogy ez az én bolondériám.
Az elmúlt másfél hónapom nagyon nehéz volt, mert az Állatkertet most nekem kell vezetnem, és néha szenvedek amiatt, hogy hétvégén kimehetnék madarászni, de ehelyett az Állatkertben kell például beszédet mondanom. Remélem hamarosan kisimulnak a dolgok, és visszatérhetek a terepmadarászáshoz. Aki nem jut ki egy ideig a terepre, annak picit megkopik a tudása, adott esetben a hangokat, énekeket nem ismeri fel már könnyen. A terepen nem csak a szemünkkel, hanem a fülünkkel is madarászunk. Ismerni kell a hangokat. Már most van egy tervem, hogy a hónap végén nagy gyalogtúrát teszünk a Hortobágyon. Ottani madarász barátaimmal elmegyünk olyan területekre, ahol az arra a helyre jellemző ritkaságokat, specialitásokat keressük. Olyan kicsit ez, mint a kincsvadászat. Próbálunk ornitológiai szempontból érdekes madarakat megfigyelni. Ez persze nem csak a madarakról, hanem a barátokról is szól, akikkel közös az érdeklődésünk.

Fotó: dr. Sós Endre - jeges búvár
Nászruhás madarak Kanadából, csónakból készült a kép.

Fotó: dr. Sós Endre - pompás fényseregély
Tanzánia, 2023. február. Gyakori faj Kelet-Afrikában. Lám, nem kell ritkának lenni ahhoz, hogy valami nagyon szép legyen.

Van verseny a terepmadarászok között?

Szoktak versenyeket rendezni. Ilyenek például a terepmadarász futamok. A Tatai Vadlúd Sokadalom rendez egy 12 órás versenyt, illetve van egy 24 órás verseny, ami a Hortobágyi-halastóról indult, és már sok más helyszínre eljutott az országban. Ezt általában augusztus végén, szeptember elején tartják. Ezeken rendszeresen el szoktunk indulni különböző csapatokban. A verseny nem csak arról szól, hogy megalázzuk a másikat, hogy mi milyen fantasztikus eredményt tudtunk elérni, hanem egyszerűen jó madarakat megfigyelni, és jó a versenyszellem. Létezik nagyon sok egyéb verseny. Akad, akinek kertlistája van, van, aki éves listát vezet, van, aki olyat, hogy hány fajt látott Magyarországon és hányat a világban.
Nekem is van ilyen. A magyar listám nem rossz, benne vagyok az első 25-ben 359 fajjal. Akad néhány faj, amelyet lekéstem, és nem sikerült látnom. A legfájóbb a hóbagoly.

Hóbagoly (Bubo scandiacus) Fotó: Hermann Attila

Néhány évvel ezelőtt egy példány Baranyában pár órát eltöltött egy háztetőn. Amikor a hírt megkaptam, mert van egy értesítési lista a ritka madarak iránt érdeklődő madarászok számára, éppen Aggteleken voltam egy társasággal és törpe kuvikokat kerestünk. Alig lehettem volna messzebbi és nehezebb terepen, de elindultam, ám mire megérkeztem, a hóbagoly már elrepült, és másnap hiába kerestük egész nap, nem találtuk meg. Pedig nagyon vágytam rá, hogy hóbaglyot figyelhessek meg Magyarországon. Aztán szerencsére Kanadában láttam egyet, ami óriási élmény volt. Van világlistám is, sok helyen járok a világban, és nagyon érdekelnek az Európában nem látható madarak. A világlistám körülbelül 2600 fajból áll. Kilenc éves korom, 1980 óta madarászom, és így is a világon élő madárfajoknak csak az egy negyedét láttam. Tehát szerencsére van még mit megnézni!
Van a másik őrület: az éves lista. Két évvel ezelőtt magam is megpróbálkoztam ezzel. Saját magammal versenyeztem, az volt a célkitűzésem, hogy az év során 300 fajt lássak. Ez egy bűvös határ, nem sok mindenkinek sikerült eddig Magyarországon. 298-ig jutottam. Nagyon sokat voltam kint terepen, közel 200 napot, ami természetesen nem jelenti azt, hogy egy-egy egész napot kint töltöttem volna. Kétszer 15 percen múlott, hogy a 300-at „behúzzam”. Egy terekcankóról késtem le a Hortobágyon 15 perccel, valamint egy még sötétben kirepülő kuhiról Győr-Moson-Sopron megyében.

Terekcankó (Xenus Cinereus)

Ennek ellenére óriási élmény volt az év, rengeteget tanultam, nagyon sok madarat figyeltem meg, amelyeket valószínűleg nem láttam volna, ha nem ilyen intenzíven csinálom. Ezt idén természetesen nem tudnám megcsinálni, most egyszerűen csak szeretem a madarakat és minden, ami madár, az érdekel.

Fotó: dr. Sós Endre - császármadár
A szerző sztorija a képhez:
"A 2021-es Big Year-em egyik legnagyobb találkozása az Aggteleki Nemzeti Parkban. Csak keveseknek adatott meg, hogy a madarat a földön észleljék, ne pedig felrebbentve."

Négy olyan madárfajt figyelt meg, fedezett fel az elmúlt években, amelyek korábban nem fordultak meg Magyarországon.

Sok válfaja van a madarászatnak – van a fotózás, a megfigyelés, a gyűrűzés, ezek kasztok a madarászok között. Többen többféle dolgot csinálnak, és vannak, akik azzal foglalkoznak, hogyan lehet a fajokat megvédeni. Része a madarászatnak az is, hogy amikor kimegyünk a terepre ritkaságokat keresünk, felkészülünk arra, hogy esetleg olyan madarakkal találkozunk, amelyek nem gyakoriak, nem jellemzőek azon a területen. Nagyon nagy szerencsém volt, hogy négyszer vagy én voltam a találó, vagy a találó csapat tagja voltam.

Az egyik a vándorpartfutó, amelyet Schmidt András barátommal találtunk, ez egy észak-amerikai madár, most már rendszeresen előfordul nálunk is, de ez a legeslegelső adat volt 1987-ben a Kiskunságban.

Vándorpartfutó (Calidris melanotos)

2000-ben egy svéd csoportot vezettem a Bükkben, itt én láttam meg a bajszos poszátát, amely azóta sem gyakran látható, 10 alatti az előfordulása. Ez egy mediterrán kismadár, tőlünk nem is olyan messze nem ritka, de valahogy mégsem jut el hozzánk.

Bajszos poszáta (Sylvia cantillans)

2002-ben az újdonság az örvös réce volt, ami egy észak-amerikai madár. Szintén egy csapattal Molnár Zoltánnal és Molnár Viktorral találtuk. Zoltán látta meg először, én találtam vissza és határoztam meg biztosan.

Örvös réce (Aythya collaris)

A tavalyi, 2022-es, a kanadai daru. Itt hárman voltunk a társaságban, de én voltam a szerencsés, aki észrevettem. Már tudtuk, hogy ez a daru feltűnt Skandináviában, és valószínűleg a darutömegekkel hozzánk is lejön, beszéltünk róla, hogy jó lenne megtalálni, aztán pedig nem akartuk elhinni, hogy ott van a szemünk előtt. Különös élmény volt

Kanadai daru (Grus canadensis)

Mitől függ, hogy Magyarországra eljut egy madár, amelyik korábban nem járt nálunk?

Sokszor az időjárással függ össze, vagy az adott faj mozgásával, aminek a hátteréről sokszor nem rendelkezünk pontos információval. Vannak fajok, amelyekről előre lehet tudni, hogy lesz beáramlása Európába. Az ilyen mozgalmakkal lehet számolni. Amikor néhány éve volt szibériai szürkebegy megfigyelés Magyarországon, akkor több megfigyelés volt Európában is. Vannak időszakok, amikor például egy faj vonul, és lehet, hogy kicsit elvéti a vonulást, kicsit keletebbre vagy nyugatabbra repül, akkor pedig elkerülhet ide is. Ez ornitológiai csemege. 
Izgalmas ritka madarakat keresni, de nekem a madarászat nem csak erről szól. Sok madarász ezt nem is tartja jónak, mert szerintük ez olyan mintha valaki bélyeget gyűjtene. De nincs sok ilyen „gyűjtő”. A legtöbben természetvédelmi őrök, természetvédelemmel foglalkoznak, kint vannak a terepen, fontos munkát végeznek. Nekem öröm ritka madarakat nézni és tanulni róluk, de a madarászatban az is jó, hogy gyakori madarakról szintén érdekes dolgokat meg lehet figyelni. Nincs felesleges vagy rossz madarászat. Ahányszor kimegyünk a terepre, mindig látunk vagy tanulunk valami olyat, amitől kicsit jobban ismerjük a madarakat. Állandó a tanulási lehetőség, mert a madármegfigyelésben van sok kiszámíthatatlan és ez fantasztikus.
Volt-e valami különleges élménye a madarászévei során.

Sok ilyen élményem volt, jó és szomorú is.

Az egyik vidámabb, amikor egy vízimadárvédelmi szakosztályi gyűlésen voltam talán 1996-ban egy decemberi napon Visegrádon. Meglehetősen unalmas volt az esemény, ezért ellógtam az ülésről, és kimentem a közeli kőbányába, ahol korábban már láttam egy-két bajszos sármányt. Szerencsém volt, most egyszerre kilenc példányt fedeztem fel.

Bajszos sármány (Emberiza cia)

Fantasztikus pillanat volt, ám alighogy elkezdtem őket megfigyelni, egy villanást láttam a szemem sarkából. Az előttem lévő ágra felült egy törpekuvik, megragadta az egyik bajszos sármányt, és azonnal enni kezdte. Magyarországon eddig ez a harmadik törpekuvik-megfigyelés és az ötödik adat volt erről a csodálatos madárról. Nem tudtuk még, ami azóta bizonyítást nyert, hogy Aggteleken, a Bükkben és a Mátrában ritka költőmadárként kis számban előfordul ez a madárfaj. Ez a megfigyelésem akkor jelentős volt. Sötétedés előtt nem sokkal visszaszaladtam a rendezvényre, elmeséltem, mit láttam. A gyűlés azonnal felbomlott, mindenki kirajzott, hogy lássák a törpekuvikot. Sajnos a madár akkorra már eltűnt, de másnap hajnalban újra próbálkoztunk. Valaki közülünk befütyülte a madarat – egyszerű, füttyögés-szerű hangját utánozva – pár perc múlva a szemben lévő hegyoldalból megérkezett a kuvik. Ezzel a többiek számára is kiderült, hogy előző nap nem csak képzelődtem.

A másik történet kicsit szomorúbb. Az észak-indiai Bharatpur madárvonulás szempontjából híres hely. A hódarunak például ez egy nagyon ismert telelőhelye volt. Amikor 2000-ben eljutottunk oda már csak két madár telelt ott. Amikor megérkeztünk a barátaimmal és az éjszakai repülőút után egy hosszabb autózással lejutottunk a Nemzeti Parkba, hajnali hat körül. A tómeder, ahol ezek a madarak a telet töltötték a kiindulási pontunktól úgy 4-5 kilométeres sétára feküdt. Csak dél körül értünk a tómederhez, mert annyi látnivaló akadt közben, hogy folyton meg kellett állnunk. Amikor odaértünk, az indiaiak elkezdték mutogatni, hogy ott a két hódaru, de persze azok Antigoné-daruk voltak. Később kiderült, hogy a két daru az érkezésünk előtt fél órával fogta magát, és elrepült Szibériába. Ez volt az utolsó év, amikor Bharatpur mellett látni lehetett őket, ez az alfaj valószínűleg kipusztult. Nagy fiaskó volt, és egyben rámutat arra, mennyire sebezhetőek a madarak.

Hódaru (Grus leucogeranus)

Mondta, hogy a madarász munkának jelentős része a madármentés. Igen komoly munkát végeznek az Állatkertben is. Miből áll az éves munkájuk?

Feljegyzések vannak arról, hogy már az 1930-as években sérült madarakat hoztak be az Állatkertbe, ennek a munkának tehát szép hagyománya van nálunk. 1995 decemberében kezdtem el dolgozni az Állatkertben. Akkor is működött a madármentés, Becsei Anna fogadta rendszeresen a sérült madarakat. Az évek során egyre nőtt a behozott állatok száma. Nem csak madarakat, hanem legtöbbször kisemlősöket, sünöket, mókusokat, denevéreket hoztak. Persze más vadon élő állatokat is, például hüllőket kisebb számban, de mindig a madár volt a legjelentősebb. Mára a kisemlős és a madárszám kiegyenlített, de a madarak sokkal változatosabbak a fajok számát tekintve. A Magyar Madármentők Alapítványt akkor hoztuk létre, amikor elgondolkodtunk, hogyan tudjuk a munkát szervezettebben végezni, és hogyan állhatunk ki vele a nyilvánosság elé.

A Mentőközpont csapata - Fotó: Végh László

A mentőhelyünk a nagyközönség számára is nyitott, ott négy ápoló dolgozik az állatorvosokon kívül, a természetvédelmi mentőhelyen, ahova kobzott állatok is kerülnek, meg olyanok, amelyek félénkebbek, nagyobb testűek, és nem igazán szeretik, ha az emberek közelébe kerülnek, ott három ápoló dolgozik. Ez egyben az Állatkert karanténja. Egész évben akad feladatunk, bár vannak szezonok, amikor több a munkánk, ilyen a tavasztól nyár végéig tartó időszak is. Ez alapvetően állatvédelmi és természetvédelmi munka. Állatvédelmi, mert olyan fajokat is fogadunk, amelynek a természetvédelmi státusza nem feltétlenül ritka. Ilyen például a fekete rigó vagy a széncinege, de ezek az állatok ugyanúgy bajba kerülhetnek. Kötelességünk, hogy ha lehetőségünk van, akkor próbáljunk nekik segíteni.
Vannak emellett olyan ritka fajok, ahol természetvédelmi jelentősége van egy-egy egyed megmentésének is, de még inkább annak, hogy felismerjük azokat a folyamatokat, amelyek veszélyeztetik őket. Például a mérgezések a ragadozómadaraknál, vagy az áramütés. Az üvegfelületek is rengeteg madár vesztét okozzák. Rengeteg fejsérült madár kerül be hozzánk és ezeket sokszor nem lehet, vagy nem könnyű megmenteni.

Adatokat tudunk szolgáltatni, ami így vitaalapot nyújt ahhoz, hogy mit kellene megváltoztatni. Kimegyünk az Állatkert falain kívülre is, és dolgoztunk például parlagi sasokkal, vagy idén terepi körülmények között kerecsensólymokkal. Ez szemléletformálás, hogy az emberek odafigyeljenek ezekre az állatokra, próbáljanak minél kevesebb kárt okozni nekik.

Hogyan végzik ezt a szemléletformálást?

Például úgy, hogy az érdeklődők megnézhetik a tevékenységünket. Rendszeresek a kitelepüléseink az állatkerti rendezvényeken, de akár az Állatkert falain kívül is. A mentőmunka slágertéma. Van Légy Ott! programunk. A lényege, hogy arról beszélünk, ezek az állatok miért kerülhetnek bajba. Minden ilyen munkának az a végcélja, hogy az állatokat visszajuttassuk a természetbe. Sajnos ez nem mindig lehetséges, bár mindent megteszünk, de előfordulnak olyan sérülések melyek nem orvosolhatók. Azokat az állatokat, amelyek állatjóléti szempontból nem szenvednek, de már nem lehet visszaengedni a természetbe, a Mentőközpontunkban, vagy a Margitszigeti Kisállatkertben helyezzük el. Nem csak a fajok között óriási különbségek mutathatóak be így, de sok madár gyógyulása után párba állítható és egészséges utódokat nevel, amelyeket már szabadon engedhetünk. Az érdeklődőknek általuk is próbáljuk elmondani, hogyan lehet segíteni a bajbajutott madaraknak. Együttműködünk természetvédelmi szervezetekkel, az MME-vel, mi is adunk tájékoztatást arról, hogy valaki a kertjében mit tehet a madarakért vagy más élőlényekért.

Az Állatkertben hányféle madarat mutatnak be?

Nagyságrendileg 200 és 300 faj között, tehát sokat. Az Állatkertben nagyjából 850 fajunk van, ezek között a madarak jelentős számban képviseltetik magukat. Vannak hazai madárfajok, amelyek sérült madárként bekerültek, és nem tudtuk visszaengedni a természetes környezetébe. Vannak olyan fajvédelmi programjaink is, amikor a fajokat azért tartjuk és szaporítjuk, hogy egy stabil fogságban élő populációt alakítsunk ki, amelyeket fajvédelmi programokban lehet használni. Nem sok ilyen van. Például a jácintaráink nagyon szépen szaporodnak, de nincs most olyan kezdeményezés, ami a visszatelepítésüket segítené. Viszont van egy program, amelyben a Madármentők és az Állatkert részt vesz, és büszkék vagyunk rá. A tarvarjak nálunk szép, szaporodó csoportot alkotnak.

Tarvarjú (Geronticus eremita) Fotó: Zoo Jerez

Éppen a mai napon három fiókát chippeltem, tollat vettünk tőlük genetikai ivarmeghatározásra, gyűrűztük őket, kirepülés előtt állnak. A tarvarjú egy olyan madárfaj, amelynek természetes populációja csak Marokkóban maradt fent, és most zajlanak visszatelepítési programok. Ezek közül nekünk a spanyollal van kapcsolatunk. Spanyolországban azért reményteli ez a munka, mert egy nem vonuló populációt lehet visszatelepíteni. Ausztriában is létezik ilyen program, de ott a madarakat még meg kell tanítani arra, hogy vonuljanak. A spanyol tehát állandó populáció, és mi oda küldtünk fiókákat most már három alkalommal. Az utolsó két szállítmányunk tavalyelőtt és az azt megelőző évben volt. A fiókák egy visszavadító röpde segítségével visszakerülnek a természetbe. Nagyszerű érzés, hogy ezekből az állatkerti madarakból vadmadarak lesznek, és egy korábban kihalt faj újra létezik. A tarvarjú nagy büszkeségünk.

Fotó: dr. Sós Endre - tarvarjak
San Ambrosióban - a budapesti fajmentő munkának köszönhetően - 30 madarat számláló, új kolónia jött létre

Van olyan is, hogy egy konkrét természetvédelmi programba csatlakoztunk be. A fakó keselyű legközelebbi természetes állománya Horvátországban Cres szigetén költ. A budapesti Állatkert éveken át részt vett az ottani terepi munkákban, részben a felmérésekben, részben az ottani mentőközpontban dolgoztak ápolóink. Éppen most egyeztetünk a zágrábi állatkerttel, hogy ezt a programot újraindítjuk. A fakó keselyű olyan faj, amelyik egyre gyakrabban előfordul Magyarországon is, hiszen a környező vidékeken még élnek példányok. A keselyűket nagyon sok veszély fenyegeti, ezért Európában elképesztő mértékben csökkent az állományuk. Indiában pedig egy háziállatoknál alkalmazott gyógyszer miatt 99%-a elpusztult a vadon élő keselyűknek.

Van-e kedvenc madárfaja a látogatóknak?

Általában a plüss-szerű vagy nagyon színes állatokat szeretik a látogatóink, így kedvencek a baglyok, köztük a hóbagoly és a papagájok. Az igazi nagy sztárok azonban a pingvinek. Az örökbefogadási programunkban a tavalyi 3500 örökbefogadás közül négyszázan pingvint választottak. A pingvinek között különösen nagy sztár volt Sanyi, aki megnézte, hogy lehet-e a Dózsa György útig meghosszabbítani a pingvinkifutót.

Pingvinek - Fotó: Bagosi Zoltán

Hozzájárulhat-e a madárvédelemhez egy fotópályázat?

Van etikus és etikátlan madárfotózás. Nyilván mi csak az etikus madárfotózásról beszélünk, ahol figyelembe kell venni az adott madárfaj biológiáját, költési szokásait. Láttam a Birdo Az év madárfotósa 2022 pályázatra benevezett fotókat. A fotósok között vannak madarászok, többen közülük jó ismerőseim, pontosan tudom, hogy szigorú elveket követnek a fotózás során.
Az emberek az állatkertben is az idilli helyzeteket, a szépséget keresik. Azokat a fantasztikus pillanatokat, csodás élőlényeket, amelyek körülvesznek minket, a fotókkal lehet az emberek számára közel hozni, megismertetni, megszerettetni velük. Így elérhetjük, hogy meg is védjék őket. Magánemberként is sokat lehet tenni azért, hogy kevesebb kár érje madarainkat.
Jó példa vagyok erre magam is. Azért mentem be a Madártani Egyesületbe, mert néhány szép madárfotót szerettem volna a szobám falára.

Idén a Birdo Az év madárfotósa zsűri tagja Ön is. Milyen szempontok alapján fog értékelni?

Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen rangú zsűriben ott lehetek. A pillanat különlegessége és a művészi szempontok számomra a legfontosabbak egy fotónál. A kompozíció és a hatás szépsége. Egy kerecsensólyom nem értékesebb egy háziverébnél. Az számít, melyiknél vannak olyan fényviszonyok, beállítás, mozdulat vagy viselkedés, ami különleges. Meglátjuk, milyenek lesznek az idei fotók, a tavalyiak lenyűgözőek voltak.

Az interjút készítette: S. Takács Zsuzsanna

2023. május