„A madárfotózás nagy küzdelem”
Imre Tamással, a zsűri elnökével beszélgettünk a madárfotózás nehézségeiről, örömeiről - 1. rész
Birdo Team: Mire jó egy fotópályázat?
Imre Tamás: Valahogy meg kell mutatnunk a madarakat az embereknek. A madarász és a madárfotós egészen más, mint a többi ember. Van, aki gyerekkorában fertőződik meg a madarak szeretetével, ezek többnyire a madarászok, akik például gyűrűzőtáborokban vesznek részt, a madárfotósok pedig sokszor olyan felnőttek, üzletemberek, vállalkozók, ornitológusok, biológusok, természetvédelmi szakemberek, akik szenvedélyesen szeretik a madarakat és megengedhetnek maguknak egy komolyabb felszerelést. Egy részüknek „munkaköri kötelességük”, a munkájuk része, hogy madarakat fotózzanak, más részüknek ez a kedvenc hobbija. Nekik köszönhetően bárki láthat olyan helyzeteket, amibe, aki nem jár fotózni, soha nem kerülne, megcsodálhat olyan helyszíneken madarakat, amelyeket különben sosem látna.
BT: Mennyire nehéz egy jó madárfotót megcsinálni?
IT: A madárfotózás nem egyszerű műfaj, több szempontból sem. Az egyik legfontosabb az anyagi vonzata. Felvázolnám mivel jár a madárfényképezés. Amennyiben nincs saját lesed, akkor Magyarországon is bérelt lesből tudsz fotózni, aminek ára van. Mindenképpen szükséges egy jó minőségű, sokat tudó fotósfelszerelés, ami szintén jelentős költség, és ehhez jön még a szállás, hiszen egy lesben reggeltől estig bent vagy. Sötétben ülsz be, sötétben jössz ki. Nyár elején, a párzási időszak vége felé járunk, a násztáncokon már túl vagyunk, ez a fiókakirepülés ideje. A fotós ilyenkor sokszor hajnali fél 5 körül beül a lesbe, és amíg be nem sötétedik, ez most kilenc óra tájban van, ott marad. Tehát csak fél 10-kor jön ki, hogy ne zavarja az állatot. Ez fizikai erőt és mentális kitartást igénylő elfoglaltság. Szerintem az ilyen ember biztosan nem normális!
A madárfotózás persze rendkívül jó kikapcsolódás, de egyben nagy küzdelem is. Nyáron rekkenő hőség van egy-egy fotóslesben. Velem is megtörtént, hogy alsógatyában ültem, mert kibírhatatlanul meleg volt. A legnehezebb talán a várakozás a két jó fotózási szakasz között. Hajnalban beülsz, és körülbelül reggel 9-ig tudsz igazán klassz fényképeket készíteni. Addig van olyan fény, amire például egy pályázaton azt tudjuk mondani, hogy szép fényben készült a kép, így esztétikai élményt nyújt. Kilenc után, egészen délután 6-ig olyan a kemény a fény, hogy akármit csinálhat a madár, az mit sem ér egy fotón. Majd este hat óra után megint jönnek a szép fények, naplemente előtt a legszebbek. Azután, mikor a nap elérte a horizontot, lehet még úgy 20 percet fotózni, ilyentájt csodás rózsaszín, pasztell képeket tudunk kattintani. Ezért a két és fél óra reggelért, meg a legszebb esti másfél óráért ül be az ember 16,5 órát a madárfotóslesbe. Küzdelmes, de megéri!
Sokszor, különösen az őszi-téli tétlenségre kárhoztatott napközbeni szakaszban, alszom. Amennyiben nem fűtött a les, akkor hálózsákban. De a tavaszi-nyári időszakra is vonatkozik ez. Kell az alvás, hogy legyen elég fizikai és mentális erőm, hogy abban a rövid másfél-két órában tudjak koncentrálni és fotózni.
Fontos az is, hogy ki mennyi időt tud rászánni a fotózásra. A madárfotózás borzasztóan időigényes, egy igazán jó kép elkészítése, akár éveket is igénybe vehet. Fantasztikus érzés, ha ez után a kemény küzdelem után megvan a vágyott kép, amit meg lehet mutatni másoknak, sokszor nem is nagyobb nyilvánosságnak, csak a barátoknak, családnak. Számos fotósnak persze az a célja, hogy szélesebb közönséget elérjen, mert szeretne másokat fogékonnyá tenni a természet iránt és persze a fotói iránt is. A jó fotósok képeinek hatására a gyerekek kíváncsiak lehetnek a madarakra, és például elmehetnek a Tatai Vadlúd Sokadalomba, hogy ők is átélhessék a madarak és a természet közelségét. Kell egy jó minőségű kép, hogy egy 8-12 éves gyerek, vagy egy fiatal el tudja képzelni, hogy mi vár rá majd a helyszínen.
Egy jó kép sokszor nem egy ember teljesítménye, hanem egy egész csapaté. Például valaki megépíti a fotós lest, vagy ismeri a helyszínt, és elvisz a megfelelő pontra. Afrikában, ahol többször fotóztam már, sokszor egy dzsip ablakából is lehet fotózni. Ott is van, aki vezeti az autót, ismeri a helyszíneket, hogy odajussunk a kiválasztott madárfajhoz, hogy megfotózhassuk, amit elképzeltünk. Rengeteg kutatómunka és kapcsolat eredménye egy-egy jól elkészített fotó.
A madárfotózásban nagyon sok az előre nem kiszámítható tényező. Számít, hogy milyen a fotóstudásod, ez 25-30%-ot jelent, nem többet, és kb. ugyanennyit a mentális állapot, a többi meg a szerencse. Nagyon sok múlik a madáron. Nem egy modellről beszélük, akit be lehet állítani a fénybe és instruálni. Valamennyire lehet a körülményeket befolyásolni, de lényegében ki vagyunk szolgáltatva a madarak kénye-kedvének, hogy mit akarnak magukból megmutatni. Ez inspirál minket. Látod, most ahogy csak beszélek erről, teljesen fellelkesülök már a témától. Mindig van bennünk egy kis vágyódás a kalandra, az adrenalinra. Ezért is fáradunk el fotózás közben. Amikor két sas összecsap a levegőben, ami kb. 1/4000 másodperc, és ezt látjuk a fényképezőgép keresőjében, de főleg, ha le is tudjuk fotózni, az önmagában a jutalom nekünk madárfotósoknak. Sokszor a nehézségek tesznek igazán értékessé számunkra egy-egy fotót. Ha csak néznénk, mint a moziban, az nem lenne olyan érdekes, annak tulajdonképpen semmi értelme nem lenne hosszú távon.
BT: Mindenki, aki elmegy egy lesbe, az pályázik is?
IT: Miért, mindenki, aki megfest egy képet, az utána kiállításon bemutatja? Nyilván nem. A fotósok kb. 10%-a pályázik. Sok tényezőtől függ ez. Leginkább attól, hogy adott évben a fotós saját magához képest milyen fotóanyagot tudott összehozni. Aki rendszeresen pályázik, az minden évben valószínűleg új anyaggal szeretne indulni. Vannak stratégiások, akik direkt kihagynak egy-két évet. Ha nincs egy fotópályázaton megszabva, hogy adott időintervallumban készült képeket kérnek, akkor ezt megtehetik. Ők úgy gondolkoznak, hogy nem puskázzák el a jó képeiket, mert nyerni akarnak!
Van, aki büszke arra, ha falra kerül, és nem feltétlen a fődíjakra hajt, az ilyen fotós általában folyamatosan pályázik. Ez a pályázók fele. Vannak olyanok is, akik szeretnék megmutatni az összes fotójukat a világnak, ha nem különleges, akkor is. Ez nagyon jó, szükség van erre is. Kellenek az új fotók, fotóklubokban, természetvédelemben, pályázatokon. Ezek a fotósok nagyon lelkesek és a fotóikkal sokaknak örömet adnak. Nem feltétlenül azért indul valaki egy pályázaton, hogy ő legyen az év madárfotósa. A Birdwatching-gal sem azért foglalkoznak az emberek, hogy ők legyenek az év madármegfigyelői. Felírják, hogy milyen madárfajt láttak, lefotózzák a madarat, a barátjuk meg igazolja ezt, ez nekik örömöt okoz, sőt még hasznos is.
BT: Mi az Aero predator fotód sztorija, ami egyben a Birdo címlapképe?
IT: Még 2010-ben egy norvég fjordnál jártam. Ott nagy gondot fordít egy norvég férfi arra, hogy a sasok az emberektől háborítatlanul éljenek, erőfeszítései eredményeképpen úgy 30 pár madár élt akkoriban a területen. Az év egy részében arrafelé nem megy le a nap. Ilyen időszakban jártam ott, pontosabban júniusban. A fotó éjjel fél egy tájban készült, a különleges fények, a tenger vizének élénk, telt kék színe ennek köszönhető. A madarakat motorcsónakkal közelítettük meg. Egy jól elkapott fotóért sokat kell kihajózni, keményen kell tartani magad a hullámzó vízen a hajóban. Ez a kép is a nyílt tengeren készült, szerintem legalább 16-szor voltam kint, mire ez a kép sikerült. A vezetőnk a madarak odacsalogatásával segítette a fotósokat, negyedmagammal voltam a csónakban, táplálékot dobált nekik.
Tulajdonképpen ez is egyfajta fotós les. A korábbi terepszemlék és kihajózások alapján már pontosan tudtam, milyen képet akarok készíteni. Még videóval is felvettem a sasokat, ahogy kiveszik a halat a vízből, majd kikockáztam a képet, és kielemeztem, hogy mikor kell megnyomnom a gombot azért a fotóért, amit szeretnék elkészíteni. A mentális összeszedettség mellett ez is nagyon fontos, hogy tudd, mit akarsz majd a képen látni. Nagyjából 1500 fotót készítettem, és éreztem, hogy ott lesz köztük ez, amivel később fotópályázatokon indultam. Az is izgalmas része a fotózásnak, amikor az elkészült fotókat feldolgozod, izgatottan keresed, hogy rátalálj arra, amiért odamentél a helyszínre fényképezni. Fantasztikus érzés az a pillanat, amikor egyértelműen kiderül: megvan!
Az Aero predatorral ahol elindultam, szinte mindenhol nyertem, így összesen huszonhét első díjat és három fődíjat is bezsebelhettem vele.
