„Szenvedélyesen szeretem megfigyelni az állatokat, viselkedésüket, egymás közti interakcióikat akár leshelyen ülve a fényképezőgépemmel, vagy álcázva napokig terepen a természetben várva egy-egy különleges pillanatra.
Leginkább a Kárpátok és a Duna-delta otthonos világ számomra, de nyitott vagyok minden új környezetre és kihívásra. Terepen és művészileg is a felfedezést szeretem leginkább. Minden új kísérlet inspirál a mélyebb megértés felé vezető utamon.
Hiszek abban, hogy csak azt védhetjük meg, amit már ismerünk és amivel törődünk.”
Nagy Zoltán Gergely 1989-ben született Marosvásárhelyen, Erdélyben. A Kárpátok már gyerekként is vonzották, komolyabban középiskolás korában kezdett fotózni. Érettségi után döntötte el, hogy a biológia és a fotózás iránt érzett szenvedélyét összeköti. Szülei, barátai, valamint egy diákhitel segítségével 2008-ban jelentkezett a Lancasteri Egyetem Blackpool and the Fylde College intézetének Természetfotós szakára. Ott ébredt rá, milyen különleges Románia és a Kárpát Medence természeti környezete. Diploma után visszaköltözött szülővárosába, azóta Románia élővilágával és ökoszisztémáival foglalkozó fotós projekteken dolgozik. Elkötelezett természetvédő, munkáiban is magas etikai színvonalat követ.
Tagság
- NaturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége
- Forona – Román Természetfotósok Szövetsége (alelnök és alapító tag)
- iLCP – Természetfotósok Nemzetközi Szövetsége – Feltörekvők Liga (2015-2018)
- Sakertour – természetfotós és túravezető
Díjak, elismerések
- GDT Az év európai természetfotósa pályázat - Németország, Magasra értékelt fotó (2011), Fritz Pölking Ifjúsági díj (2012), Madarak kategória – 1. díj (2013)
- Festival de l'Oiseau et de la Nature, madárfotó pályázat - Franciaország, találkozások kategória – 1.díj (2014)
- Az év természetfotósa pályázat- Magyarország, 2011-től kezdődően 9 kiállított kép, valamint számos díj mellett 1 díj a Madarak viselkedése kategóriában (2011), Az emlősök viselkedése kategóriában (2012) és az Állatok a környezetükben kategóriában (2017)
- Milvus természetfotó pályázat – Románia, 2010 óta minden évben legalább egy kiállított kép, Románia legjobb fotósa díj (2010), a pályázat nagydíja (2013), Románia természete kategória – 1.díj (2020)
- Nikon Románia, 10 év Portfolió díj – a pályázat nagydíja (2017)
Publikációk
- National Geographic Magyarország 12/2017
- WWF Magazine, Amerikai Egyesült Államok, winter issue 2015
- GEO Magyarország, 03/2014
- Nat'Images, Franciaország 25/2014
- National Geographic Románia, Címlap fotó a 2013-as év naptárán
- Asferico Magazine, Olaszország, nr.42, 2013
- Forum Naturfotografie, Németország, 3/2013
