A sordély egy igazi sármány!

Arany ágon ül a sármány,
Kicsi dalt fúj fuvoláján,
Arany égen ül a bárány,
Belezendít citeráján.

Piros alma szívem ágán,
Kivirító koronáján,
Aki kéri, neki szánnám,
Akinek kell, sose bánnám.

(Weöres Sándor: Arany ágon ül a sármány)

Sokan gyerekkorunkban megtanultuk ezt a verset, noha nem hallottuk még a sármányok kicsi dalát. Ezt most itt rögtön pótolhatják. Elég ehhez ide klikkelni! Gyanakszunk, hogy e kis hangocska alapján senki nem képzel el egy nagy testű madarat. Ha így van, akkor jól gondolják. A sármányfélék (Emberizidae) ugyanis a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozó család. Vagyis kicsik.

A körülbelül húsz centis madárka, ha kitárja szárnyát, persze nagyobbnak látszik, a fesztávolság 30 centi körüli. A tojó valamivel, úgy 10 százalékkal kisebb a hímnél, és mivel máskülönben teljesen egyformák, szabad szemmel nehéz őket megkülönböztetni egymástól. A mi sordélyunk neve, mivel a sármányfélék családjába tartozik, lehetne akár pocakos sármány vagy nagy sármány, de mégsem, az ő fajuk egyike a családba tartozó 44-nek.

Mindegyiküknek van szép saját nevük, a sordélyé: Emberiza calandra.
A magyar sordély név változatai: surgyé, surjé, csurdé, hangja alapján: kikirics, csicsiri, csicseri vagy csücsörgő,  táplálkozási szokás szerint: kölesmadár, kölesi sármány, illetve kukoricasármány.

Európa középső tájain egészen a Skandináv félsziget déli szigetvilágáig, Afrika észak-nyugati részén és Ázsiában, jellemzően Törökország és Irán vidékén költ, ennél valamivel nagyobb területen is előfordul vonulóként. Az utóbbi időben sajnos az északnyugat-európai állománya jelentősen csökkent, Hollandiából például szinte teljesen eltűnt. A vörös listán veszélyeztetettség közeli faj. Hazánkban nem ritka, állandó madarunk, bár állománya csökken. A síkságokat kedveli, még dombvidéken is találkozunk velük, de a tengerszint felett 400 méternél magasabbra nem költözik. Ennek oka táplálkozási szokásaiban keresendő. Főként mezőgazdasági területeken látható, ezen belül is jobban szereti azokat a gazdaságokat, ahol kisebb, osztottabb táblákon, kis parcellákon termesztik a haszonnövényeket. Mondják róla, ha valahol megjelenik, az az „egészséges”, természetes művelési módra is utal, mert a vegyszereket alkalmazó, nagytáblás gazdaságok környékét messze elkerüli. Kedveli a magvakat, gabonát, kölest, sőt a mákot, nem veti meg a gyomok magvait, valamint zöld növényi részeket is fogyaszt. Azokban az időszakokban, amikor a növényi táplálék kevés, főként rovarokkal, bogarakkal, tücskökkel, pókokkal, hernyókkal táplálkozik, így a mezőgazdaság hálás lehet neki.

A sordély évente kétszer költ. A talaj közelébe, néha bokrok aljába építi fészkét, amelyet száraz növényszálakból rak össze a tojó, és szőrökkel béleli ki. A tojó minden egyéb utódneveléssel kapcsolatos gondot kénytelen magára vállalni: ül a tojásokon, és később a kikelt fiókákat is eteti, igaz, ebbe néha a hím besegít, de nem mindegyik és nem mindig. 
A tojások mintázata kacskaringós, izgalmas vonalvezetésű, mintha egy művész fröccsentett volna barnás festéket a szürkés alapra. A költés átlagban 12 napig tart, és a fiókák gyorsan, 10-12 nap múlva elhagyják a fészket.
A hím nem tétlen, miközben a már meghódított tojó teszi a dolgát az utódok körül, ő újabb és újabb tojóknak énekel, így gondoskodik fajtájának fennmaradásáról, nem ragad le egy háztartásban.

Korábban vadásztak a sordélyra, mert állítólag jóízű a húsa. Ez ma nem érné meg senkinek, hiszen Magyarországon védett, eszmei értéke 25 000 forint. Egyedszáma, ahogy már írtuk, ha mérsékelten is, de csökken.

2023. április

Fotó: iStock